5 tojás(kisebb méretű)
18dkg cukor
18dkg liszt
1 tk sütőpor
3 ek hideg víz
Krém
500gr túró
egy tojás
ízlés szerinti cukor mennyiség
2 ek Dr. Oetker tejszín ízű habtejszínből
Máz
Dr. Oetker tejszín ízű habpor
1,5dl hideg tej
Díszités
1 tábla fehér csoki
1 tk vaj
A
tojásfehérjét habbá verjük, félretesszük a hűtőbe. Kézi habverővel a tojás sárgáját elkezdjük felverni,
hozzáadagoljuk a cukrot és habosra keverjük. Fokozatosan hozzáadjuk a
sütőporral elkevert lisztet is, közben a 3 evőkanál vizet is. Adjunk 1 ek habot a masszához, és így keverjük tovább. Ezután fakanállal
forgassuk bele a habot. Óvatosan nehogy a hab összetörjön!
Kerek
tortaformát kikenünk margarinnal és liszttel körbeszórjuk. A sütőt 180° C fokra előmelegítjük és a
piskótát 45 percig süssük.
Szép
magasra feljön, amit akár 4-5 fele is vághatunk.
A
túróhoz hozzáadjuk a cukrot a tojást és
összekeverjük. Majd adunk hozzá a Dr. Oetker habtejszínből 2 evőkanálnyit.
Elkészítése megtalálható a termék csomagolásán.
A
piskótát kettévágom és mélyhűtőbe teszem, hogy lehűljön. A túrós krémet a két
lap közé, a habot pedig a külsejére kenem. Az egyik piskóta lapot megkenem házi baracklekvárral.
A tetejét fehér csokis felirattal díszítettem. Olvasztottam egy tábla csokoládét egy kevéske vajjal, habzsákba töltöttem és sütőpapírra formáztam. Mélyhűtőben dermesztettem.
A tetejét fehér csokis felirattal díszítettem. Olvasztottam egy tábla csokoládét egy kevéske vajjal, habzsákba töltöttem és sütőpapírra formáztam. Mélyhűtőben dermesztettem.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése